Kányádi Sándor: Aprócska móka

Kapálgatott a kertben a menyecske. S a kukoricatábla mellett a gyepűben legelt a kecske. Egy kicsit odábbacska bogarászgatott, egerészgetett a macska. Fülelt, szimatolt, mozgatta bajszát, lopva lopta a bársonyos füvön mind előbbre karmokat rejtő, puha talpát.

Szóval végezte mindenki a maga dolgát.

De ekkor egy szöcske egyenest a macska bajszára szökkent. Erre a macska ijedtében akkorát, de akkorát pattant, hogy a kecske hátára huppant. Ettől a kecske megbokrosodott s fordultában a menyecskének futott, majdhogynem feldöntötte.

Kárpálódott a menyecske és emelte már a kapanyelet, hogy a kecskére húzzon. De a kecske már a macskát űzte, kergette. A macska sem volt rest, feliszkolt az első szilvafára. De annak is a legfelső ágára! Felcsörrent az ágról a mindig ott leskelő szarka, s már széltében-hosszában híresztelte, hogy egy aprócska szöcske a macskát, a macska a kecskét, a kecske a menyecskét mennyire megijesztette.

Jó éjszakát!